Bejelentkezés
Online felhasználók
Webstatisztika
Tartalom : 185
Webcímek : 9
Tartalom találatai : 109276
A Tolnai Népújságban és a teol.hu-n megjelent cikket olvashatjátok iskolánk egyik idén érettségizett diákjáról.
A mosolygós arcú bonyhádi Ezer Boglárka sokoldalú fiatal tehetség. Régóta dédelgetett álma, hogy színpadi- és filmszínész legyen. Az első lépcsőt megtette azzal, hogy bejutott a fővárosi Shakespeare Színművészeti Akadémiára.
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/ezer-boglarkanak-gyermekkori-alma-a-szereples-392949
– A színjátszás és a szereplés már kisgyermekként lázba hozott. A nagymamám udvarában próbálgattam először a szárnyaimat az unokatestvéreim előtt, egy-egy rögtönzött műsort előadva – mondta Ezer Boglárka. A bonyhádi lány gyermekkori álma beteljesülni látszik, ugyanis szeptemberben a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián folytatja tanulmányait. Az életvidám ifjú tehetség azt is elmesélte, hogy igazán a középiskolában kötött szoros barátságot a szerepléssel, s, hogy a színjátszás mellett a szavalás áll legközelebb hozzá.
– Általános iskolában az énekkaron kívül nem volt jellemző rám a szereplési vágy. Igaz, ekkor kezdtem el az akrobatikus rock and roll csapatban is táncolni, és zongoraórákra is jártam. Ettől függetlenül nem tartoztam azok közé, akik állandóan a társaság középpontjába akart kerülni – ecsetelte Boglárka.
A színjátszással és a szavalással a Perczel Mór középiskolában kezdett komolyabban foglalkozni. Kilencedik osztályosként állt először a közönség elé egy szavalóversenyen. A zsűri, és tanárai bíztatására azóta rendszeresen forgatja a könyveket. – Egy szempillantás alatt tudatosult bennem – a kívülről jövő megerősítéseknek is köszönhetően –, hogy nekem a színpad felé sodró szelek felé kell fordítanom a képzeletbeli vitorláimat.
Jakab Anikó tanárnőt tekintem a mentoromnak, aki az évek során rengeteg hasznos tanáccsal látott el, és támaszt nyújtott a szomorkásabb pillanataimban. Merthogy természetesen nem mentek úgy a dolgok, mint a karikacsapás. Kudarcok is értek, de szerencsére sikerből több jutott, ami új erőt kölcsönzött a folytatáshoz. Persze a legfőbb mérce a közönség visszajelzése. Szerintem a publikum őszinte tapsánál nincsen fontosabb – véli a fiatal tehetség.
Boglárka azt mondta, ha csak a fellépésekből adódóan rövid időre is, de remekül érzi magát, mikor egy másik karaktert, egyéniséget testesít meg a reflektorok fényeiben. Mindezt úgy, hogy eközben a közönséget nevetésre, vagy elgondolkodtatásra ösztönzi. Ezért szereti olyan nagyon a színjátszást. A völgységi ifjú nemcsak a színpadon, hanem a mikrofon előtt is magabiztos. Középiskolás évei alatt rendszeresen számítottak rá tanárai az iskolai műsorok levezénylésében. Ennek, és a számos szép eredményének elismeréséül Perczel-emlékéremmel jutalmazták ballagó diákként.
– Szerencsésnek tartom magamat, hogy azzal foglalkozhatok a jövőben is, amit a leginkább szeretek. Már izgatottan várom az akadémiát, remek, elismert színészektől leshetem el a szakma csínját-bínját. A legfontosabb célom az, hogy alaposan megtanuljam, amit csak lehet, a többinek úgyis belülről kell jönnie. Természetesen azon is gőzerővel dolgozom, hogy a családomtól kapott bátorítást, támogatást idővel megháláljam – tette hozzá Bogi.
Névjegy
Ezer Boglárka 1992. szeptember 23-án született Bonyhádon. A Széchenyi István Általános Iskola 6. évfolyama után a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett idén. Felvételt nyert a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémiára, ahol három dolgos év vár rá. Színpadi- és filmszínésznek készül. Roppant sokoldalú: tizenegy évig erősítette a Szöcske Akrobatikus Rock and Roll csapatot, de zongorázni is szeret. Több szavalóversenyen állhatott már fel a dobogóra. Legutóbb a Szent László TISZK tudáspróbán első lett. Szabadidejét legszívesebben családjával tölti, főleg Hanna, Adrienn húgaival és Ivett nővérével.


